[ad_1]
Ez a pragmatizmus teljes mértékben megmutatkozott az európai energiaválság idején, amikor Habeck kénytelen volt kényelmetlen kompromisszumokat elfogadni. Amikor Oroszország megnyirbálta a Németországba áramló gázszállítást, Habeck elrendelte az ország szénállomásainak újbóli üzembe helyezését. Amikor az RWE közüzemi társaság szén kitermelését kérte a nyugat-németországi Lützerath falu alól, azzal érvelve, hogy ez szükséges ahhoz, hogy Németországban égve maradjanak a lámpák, Habeck beleegyezett. Cserébe az RWE-nek a tervezettnél nyolc évvel korábban, 2030-ig be kellene fejeznie a szénhasználatot.
Az aktivisták ezt nem tartották méltó kompromisszumnak. „Megdöbbentem” – mondja Theo Schnarr, a Greifswaldban élő PhD-hallgató és környezetvédelmi aktivista. „Az ezen a területen fekvő szén önmagában elég ahhoz, hogy a teljes CO2-költségvetésünket elégesse.” A Lützerathról készült videókat nézegetve Schnarr azt mondta, megérti csalódottságukat. Mélyen szomorú is volt. De többnyire Lützerath tisztázta, mennyire kiábrándult a mainstream politikából – függetlenül attól, hogy melyik párt irányítja. „Lützerath olyan sok pontot mutatott be olyan egyértelműen” – mondja. „A politikai döntéshozók nem az emberek, hanem az ipar érdekében hoznak döntéseket.”
A 32 éves férfi egyike azoknak az aktivistáknak, akik országszerte ragaszkodnak az utakhoz – vitákat és kilométeres forgalmi dugókat okozva. Még csak egy éve környezetvédelmi aktivista, és már 10 napot töltött börtönben utak elzárása miatt. „Tiltakozásainkkal arra mutatunk rá, hogy kormányunk nem képes kezelni ezt a válságot” – mondja Schnarr, aki a Last Generation környezetvédelmi csoport tagja, amely csoport Németországban körülbelül akkor alakult, amikor a Zöld Párt kormányra került. „A tudósok azt mondják, körülbelül három évünk van arra, hogy hatékony intézkedéseket hozzunk” – mondja Schnarr. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg hatalmon lévő kormányt tekinti az ország utolsó cselekvési lehetőségének.
Amikor a zöld pártok kormányra kerülnek, gyakori, hogy környezetvédő csoportok radikalizálódnak válaszul – mondja Daniel Saldivia Gonzatti, a Berlini Társadalomtudományi Központ, egy kutatóintézet tiltakozáskutatója. „Az utolsó nemzedék [protest group] a Zöld Párt kormányra kerülésének melléktermékeként alakult ki, mert most már csak egy olyan radikális környezetvédő mozgalom, mint ők, volt képes ténylegesen előmozdítani egy radikális környezetvédő programot.”
Amióta 1995-ben a Finn Zöld Párt lett az első európai zöld párt, amely bekerült az európai kormányba, a zöld pártok radikális kívülállókból a kormány támaszaivá változtak. Jelenleg hat uniós országban állnak koalícióban: Ausztriában, Belgiumban, Finnországban, Németországban, az Ír Köztársaságban és Luxemburgban.
„A Zöldek mint jelentős koalíciós partnerek látszólag egyre elterjedtebb történet az európai politikában” – mondja Mitya Pearson, aki a londoni King’s College környezetpolitikájával foglalkozik. Nem a német zöld politikusok az egyetlenek, akik olyan döntésekre kényszerültek, amelyek elidegenítik a környezetvédőket. Leonore Gewessler osztrák zöldenergia-miniszter azt is javasolta, hogy az orosz gázt szénnel cseréljék le a tél túlélése érdekében – ezt a javaslatot a parlament nagy része elutasította. Januárban a bécsi forgalmat is leállították, mivel az aktivisták két hétre elzárták az utakat, ami újabb tiltakozásokkal fenyeget, ha a kormány nem tesz többet a klímaválság leküzdése érdekében.
Pearson szerint a zöld pártok és az aktivisták közötti feszültség valószínűleg továbbra is jellemző lesz a zöld pártok koalícióira szerte Európában. „A kérdés az lesz, mennyire pragmatikus [activists] hajlandóak lenni” – mondja. „Eltűrnének néhány pragmatikus energiapolitikai döntést, ha a zöldek be tudják mutatni, hogy más módon is felgyorsítják a klímapolitikát?”
Dresen, az aktivista azt mondja, nem ellenzi a kompromisszumokat, de ellenzi azt, hogy a párt háttéralkukat köt a fosszilis tüzelőanyag-gyártó cégekkel. „A fő probléma az, hogy nincs zöld ellenzékünk” – mondja. Enélkül az aktivisták maguk töltik be ezt a szerepet, ami azt jelenti, hogy a zöld kormányok alatt a klímatüntetések valószínűleg felerősödnek, nem pedig csökkennek. A tiltakozó szerepe, hogy folyamatosan nyomuljon, mondja Gonzatti. „A környezetvédelmi mozgalom soha nem fogja azt mondani, hogy oké, nagyszerű, ez elég.”
Ez a cikk először a WIRED UK 2023. május/júniusi kiadásában jelent meg